Macskafogó

Nem emlékszem volt-e már szó erről a meséről. Bár megvan DVD-n, azért csak ott ragadtam a tévé előtt néhány hete, amikor játszották. Kedvencem benne a kis dagi egér, aki olyan szépen trombitál, hogy még a denevérek is elfelejtik megenni. :) Meg bírom a négy pancser patkányt is, és a kiscicalányt, aki az egérrel barátkozik, a szülői tiltás ellenére. Na erről pl. semmilyen párhuzam nem jut eszembe, ezt simán csak szeretem nézni. Mindig tudok rajta nevetni, pedig számtalanszor láttam már.

Tom és Jerry

Eddig csupa olyan meséről írtam, amit nagyon szerettem, és szeretek most is. A Tom és Jerry nem ilyen. Kiskoromban szerettem, bár ha jól emlékszem nagyon kicsi koromban nem nagyon játszották még, csak ritkán, akkoriban talán ezért is kedveltem, mert kevés volt a hasonló mese (talán csak a szovjet koppintás, a No! Megállj csak! volt hasonló). Aztán ahogy nőttem, egyre inkább elegem lett abból, hogy az egér folyton kicseszik a macskával, aki ráadásul az állását kockáztatja, ha nem fogja meg az egeret. Eleinte vicces volt az egér, aztán rájöttem, hogy a legtöbb megmozdulása nem is élelemszerzésre ment, hanem direkt azért, hogy a gazdasszony a macskát jól elkalapálja. Később azt is észrevettem, hogy erős párhuzam vonható némely ember, és Jerry között, ráadásul pont olyan emberekkel mutatott rokonságot a kis szürke szemétláda, akiket amúgy is utáltam. Na ettől a felismeréstől kezdve mondhatom, hogy utálom a Tom és Jerry mesét.

Égig érő fű

Nem tudom mennyire ér ide filmekről írni, de nekem ez is nagy kedvencem. Nem is a bácsi miatt, aki nyugdíjba megy, és nem lehet már a szép zöld gyep közelében többet, hanem az egész film hangulata miatt. Az egész sztori akkoriban játszódik, amikor mi is költöztünk, hasonlóan nézett ki a lakótelep, mint az, ami a filmben van, és valahogy előtódultak az emlékek, a saját költözésünkről. Meg azért is szeretem az ilyen filmeket, mert tök jó nézegetni, milyen volt a város akkoriban. Néhány épület, ami akkoriban csak épült, mára szinte fel sem tűnik, mert annyira a város részévé vált. Furák az autók (főleg az, hogy kevesebb volt belőlük jócskán), meg a buszok. Az emberek ruhája, frizurája, mind mind olyan, mintha egy régi családi fotót néznék, csak éppen mi nem vagyunk rajta. És a legfurább, hogy amikor ez a film készült, én már éltem, emlékszem ezekre a dolgokra, pedig ez elég régi filmnek számít. :) Öreg vagyok, na. :)

Dr. Bubó

Szintén Nepp, és szintén zseniális. Olyan mese ez is, amiben a gyerek is lát poént, de igazán felnőttként esnek csak le a szójátékok. Ültünk feleségemmel, meg a gyerekkel a tévé előtt, és felváltva röhögtünk azon, hogy a kétésféléves tátottszájjal nézi, miközben mi fetrengünk a poénokon. Nagyon jó. Azért az döbbenetes, hogy mennyvel többet figyeltek annó a tartalomra. Mondjatok most egy olyan mesét, amiben ennyi szójáték, vicc, mondanivaló van, felnőttnek és gyereknek. Nem rosszak a mostaniak sem, illetve vannak közöttük tényleg jók, de ennyi energiát egyikbe sem feccölnek már tartalmilag, maximum külsőre.

Sárkány és papucs

Ez megint egy olyan mese, ami nem gyerekmese. Bár, ha belegondolok, a legjobb mesék (legjobb= ami nekem legjobban tetszik), azok mind tartalmaznak olyan poénokat, amit leginkább felnőttek értenek csak.

Imádom a Shrek-et, de rá kellett jönnöm, hogy mennyivel előbb voltak nekünk ilyen meséink, pl. a Hófehér, és szerintem a Sárkány és papucs is hasonló.

Mikor megvettük DVD-n, reméltem, hogy rajta lesz extraként az néhány stilizált jelenet, amit egy (azt hiszem) Dargay Attila beszélgetés közben vagdostak be. Az alaptéma mindegyiknél a sárkány, és az elrabolt királylány esete volt, különféle végkifejlettel. A legtöbben a sárkány járt pórul. Jó lenne megszerezni valahonnan ezeket.

Maga a mese is érdekelt persze, ezért vettük meg a lemezt. Nem akkora kedvenc, mint a Hófehér, de azért elég jó ez is, ahogy Sir Lancelot majdnem a halálba macerálja Guinevrát.

Meg kell néznem ezt is, mert ma így nem jut eszembe egyik poén sem, csak arra emlékszem, hogy vicces.

 

szerk: Megtaláltam a Dargay Attila beszélgetés illusztrációjaként bevágott film címét: Variációk egy sárkányra. Ha valaki megtalálná a neten, írja ide le a címet légyszi!


Hófehér

Vannak olyan mesék, amiket gyerekkoromban láttam, és akkor nem nagyon kedveltem őket. Felnőttként sokkal nagyobb élményt nyújtottak.

A Hófehér az egyik ilyen, Nepp József filmje. Van még tőle pár kedvenc, pl. a Gréti, amit kiskoromban is nagyon szerettem, de azóta nem láttam, aztán a Kérem a következőt!, vagy a Macskafogó.

Olyan apró kis fricskák, meg poénok vannak bennük elrejtve, amit egy gyerek talán nem is érthet. (Persze vannak különösen intelligens, és művelt gyerekek, de én nem az voltam)

Mikor kölcsönadtam a DVD-t, külön felhívtam az illető figyelmét, hogy ne a gyereknek játsza le, mert nem kimondottan gyerekmese. Nem is tetszett a kislánynak, reméljük kiheveri, és felnőtt korában majd ugyanolyan élményt jelent neki is, mint nekem.

Már a nevek haláliak a Hófehérben, pl. I., avagy Egetverő Arrogancia, Lady Konstans Frigider. :)

A sztori is vicces, tulajdonképpen a Hófehérke története egészen kifacsarva. Itt a törpék nem gyémántot bányásznak, hanem az ékszerekből csinálnak ércet, visszafelé dolgoznak.

Hófehér sem olyan ügyes, mint az igazi Hófehérke, de nagyon jószívű.  

 Az mondjuk tök furcsa, hogy nekem ekkora élmény, más meg nem is hallott erről a filmről.

Itt valaki?


Pityke

Úgy látszik nálam azok az emlékek jönnek most elő, amik zenéhez kapcsolódnak. A Pityke is ilyen.

Legjobban a végén  hallható zene jött be, legalábbis most biztosan, mert megvettük a Pityke összest, egy DVD-n, és a sorozat valahogy nem köt le annyira, mint a végén a zene. Mondjuk a két hülye kutya is tök jó benne, de a zenét nem übereli semmi.

Azért jó, hogy az ilyen emlékek megmaradnak, olyanra meg nem emlékszem, mint amit Anyu mesélt tegnap, hogy valami orvosi beavatkozás miatt kifordították a szememet a helyéről.


No megállj csak!

"A No, megállj csak! (Ну, погоди!) egy szovjet animációs rövidfilmsorozat (rajzfilm), mely a Szojuzfilm filmstúdió gondozásában készült 1969 és 1986 között.

Az első széria első része 1969. január 1-jén került adásba, a farkast megszemélyesítő Anatolij Papanov halála miatt 1986-ban pedig az utolsó. Az azóta kultuszfilmmé nőtt sorozat korábbi fel nem használt felvételeiből összevágva 1993-ban (még Papanov hangjával) kiadtak egy újabb szériát.

2004-ben új szinkronnal (Igor Kristenko) egy újabb széria született, melynek sikerén felbuzdulva 2006 elejére elkészült újabb 20 rész (mely egyben a 19. évad), és már készül a 20. évad is. (...)"

/Wikipedia/

Én előszőr én színes junoszt tévén láttam - aminek a képátmérője kábé negyven centi, elvben hordozható, de gyakorlatilag általam máig megmagyarázhatatlan súlya miatt nem -, ráadásul csehül. Megnéztük az estimesét a magyaron, utánameg a csehen a "nopocskájt". Szerettem. Jókat röhögtem rajta. '84 vége, '85 eleje. Akkortályt született a hugom, tanultam meg bringázni és épp a gömbvillámtól paráztam.


Fülesmackó

Engem speciel idegesített, ez az orosz mese. Volt számomra kedves orosz mese is, de ez nem volt az. Állandóan depi volt, nem érezte magát jól a bőrében, mert állítása szerint kövér. "De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok". Nem ezen múlik ugye. Legalábbis ezt gondoltam akkor gyerekként, és nem értettem, hogy hogyan lehet mese abból, hogy egy szerencsétlen túlsúlyosnak mondott, lógófülű medve, gyakorlatilag elsírja magát a főcímdalban. Nemár. pizódok, már nem is maradtak meg. Megnéztem ugyan őket, mert azért gyerekként, minimax híjján, volt napi egy estimese, aztoszdbe, úgyhogy nem válogattam, de nem szerettem és kész.

Páros

Mi békáson, mint minden lakótelepen a focipályának hívott ketrecekben múlattuk az időt. Mivel komolyabb csapatok nem fértek el, mi is, mint minden korunkbéli, feltaláltuk a párosegyérintőt. Tulajdonképpen, ahány lakótelep, annyi íratlan szabály, de az alap ugyan az: két kétfős csapat, ahol az adott csapat két játékosa egyszer-egyszer érhet labdába, amíg az ellenfél nem teszi ugyanezt. Az alap labdamenet abból állt, hogy a hátóllévő előreadta, az rárúgta. Ha kapurament, és az ellenfél kapusa hozzáért, alőbbi csapat ismételhetett. Ha nem, reménkedhetett abban, hogy a kipattanó nem a kauja fele megy, különben gáz, mert már nem érhetnek hozzá. Különböző helyeken, aztán különböző kissebb szabályok is voltak. Ahol kicsi volt a kapu (hokikapu méret), nem lehetett kézzel védeni. Ahol nagy, de rövid volt a pálya, nem lehetett megfogni, csak kiütni. Nálunk pl lehetett kettőt dekázni, tehát, ha levettet mellel, utána rárúghattad még, ha közben nem esett le. Ha két olyan csapat találkozott, akik addíg más ketrecben játszottak, azzal kezdték, hogy egyeztették a szabályokat. Általában ötös meccsek voltak, és a győztest lehetett kihívni. Hihetetlen pörgős, és baromi technikás játék, ahol bárki lehet a csapattársad, és mégis csak akor tudtok nyerni, ha összeszokottak vagytok. Hat évig volt ez minden délutáni programom, nagyságrendileg kettőtől (amikor napközis voltam, negyed öttől), napnyugtáig. Hiányzik, jó lenne valakivel játszani. Márha találunk megfelelő méretű ketrecet, mert amiben én játszottam, valamiért tavaj lebontották. Biztos nem volt EUkonform.


Jamie és a csodalámpa

Őszintén szólva nem tudom mi fogott meg ebben a mesében, de a mai napig imádom. Akkoriban még nagyon jó volt a szinkron, és szerintem állati jól fordították magyarra a szereplők neveit.

Azóta is imádom a bobtail-okat. :) Valamiért egy epizód különösen  megmaradt bennem. Az, amikor Jamie csípőre rakja az egyik kezét, a másikat meg felemeli, és így billeg oldalra, miközben azt mondogatja, hogy: - Én egy kicsi teáskanna vagyok.


Morsa nosztalgiázik

Ha a horror idevág, akkor a nosztalgia szerves része, a mondóka, és a játék. Morsa ezen a vonalon indult el visszafelé :).

Az idő urai

Ezek szerint nem csak bennem hagyott mély nyomokat ez a film (nem tudom, Text csak a főoldalas kilinket nem szereti, vagy általában, de úgy illik, hogy jelölöm, kiről írok, max kiveszem). Én nem fogalmaztam meg magamban ezeket a dolgokat ennyire, de ha megtettem volna, ilyesmi dolgok jöttek volna ki. Nemhiába, egy korosztály vagyunk.

Bob & Bobek

Gyerekkorom egyik meg nem értett meséje, ami aztán utólag ütött. A mostani fejem nem élvezi, csak azt érzem, hogy gyerekként mennyire szeretném, hisz milyen zseniális. Ezen felbuzdulva meg is vettük a gyereknek DVDn. Aztán itthon jött a csalódás. Nem az a hang, ezt újraszinkronizálták. Aztán a teljes megsemmisülés. Sehol a "mert a munka nemesít". Ez remake, méghozzá a legszarabb verzióból. A gyereknek persze tetszik, és nem érti a csalódásom okát. Gyanítom, ha most ezzel az élménnyel gazdagabban jutna hozzá a régi, fapadosabb változathoz, nem tetszene neki. Sajnálom.

Kiddan valószínűtlen könyvélménye

"Nekem meg azt a mesét szerezzétek meg, amiben egy medve a nyomozó, hű társa pedig egy repülő farkas (megcsócsál egy repülő szőnyeget, s attól)."

Ez annyira abszurd, hogy ha nem tudnám, hogy Vian nem irt mesét, az ő művei között keresném. Kicsit kevés az infó, de így van benne kihívás. Kiddan mostani ízlésvilágát viszont kezdem megérteni, mert aki ilyeneken, és a számomra szintén ismeretlen Tűzparipa és Villámkard cimű örmény népmesén nő föl, az nem lesz egyszerű felnőtt :). Ugyanakkor, hogyha megkerülnének eme remekei a guttembergi érának, engem is érdekelnének nagyon. 


DéeRGé gyermeki horrorélménye

Mivel nekem bejött ez a "mondd el kábé mire emlékszel, valaki meg jól beszkennelineked", gondoltam belinkelem ide. Gerekkornak gyerekkor,  élménynek, élmény, tehát idevaló.

Egy álom válik ma valóra. (az évtizedhosszú rémálmaimat most hagyjuk, ez egy másik). Most először az internet teljes agyi kapacitását igénybe vehetem egy megoldhatatlannak tűnő problémában.

A részleteket és a képes emlékfoszlányelemzést imhol lelitek. 


Sok minden más

volt annó egy könyvecském. Abból a korból, amikor még nem a gyilkosság volt a mesék alapja. Volt ugye a bobó, a góliát, a bucószettitacsi, noés az általam oly favorizált "sok minden más". Évekig röhögtem magam nedvesre rajta. Nem sorozat, csak egy történet, remizben alvó buszokról, eltűnt labdákról, beszélő közlekedési tábláról, és sok minden másról. Ha valaki legalább digitálisan megszerzi nekem, kívánhat egyet. Márcsak azért is, mert Gálúrnah hívják a főhőst. A többi már csak foszlány, esetleg, ha valaki emlékszik rá, kiegészíthetné legalább az emlékeim. Állítólag valami fiatal csapat csinálta, de ez megkérdőjelezhető forrásból jövő infó. A lényeg, hogy nagyságrendileg nyolcvanas évek vége, kábé '88, és nem folytatásos.

balinto 2006